Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szocializmus

 

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

ÉLJEN ÁPRILIS 4., FELSZABADULÁSUNK 72. ÉVFORDULÓJA!

 

Hetvenkét évvel ezelőtt vége lett annak a háborúnak, melyen az ország nem nyert semmit, de elvesztett majd' egymillió embert.
Elvesztette a nemzeti vagyon negyven százalékát is - ennél többet csak a rendszerváltás során sikerült elveszítenünk.
Veszteségeink közé sorolom a társadalom szétverését, ember ember ellen való fordítását, melynek következményei a mai napig hatnak, és melynek gyászos következményeiből szinte semmit nem tanult az ország.
Emlékezzünk hát ezen a napon a háború áldozataira, emlékezzünk gyilkosaikra és próbáljuk meg végre levonni a tanulságokat.
És igen, dicsőség a szovjet katonának, aki leverte a nácizmust, és aki a hazájában elkövetett gyalázatos tetteinkért cserébe nem irtott ki bennünket mind egy szálig.
Tanulni kellene a történelemből, nem pedig vágyainkhoz igazítani...

 

A Kádár rendszerben még nem volt divat szembeállítani egymással a társadalmi rétegeket.
Egy teljesen igazságos, normális felfogás uralkodott a termelő szférában és azon kívül dolgozók értékelésében. Valamennyiüket a tisztességes munkájából élő dolgozó emberként tiszteltük, akár ipari, akár mezőgazdasági, akár szellemi munkás volt. Egyikükről sem gondoltuk, hogy nem termel, csak fogyaszt, mint az élősdi kapitalisták, eltartatja magát a termelésben közvetlenül résztvevő munkásokkal. Világosan láttuk, hogy akik közvetetten vesznek "csak" részt a termelésben, hiszen "csupán" annak minden feltételét teremtik meg, ugyanúgy részesei a termelt javak előállításának, mint bárki más dolgozó. Hiszen ők tervezik a gyárakat, gépeket, ők tanítják meg írni, olvasni a munkást, meg a szakmájára is ők képzik ki. Meggyógyítják a munkást ha kell, hogy dolgozni tudjon, sőt még a gyerekeit is, hogy megérhessék a felnőtt kort épségben, egészségben. A rendőr, meg a katona nem csak a testi épségére, meg a személyes vagyonkájára vigyáz a munkásnak, de a gyárait, a termelőeszközeit is védi. Világosan elmagyarázták akkoriban a különböző igazságtalan diszkriminációkra itt-ott elvétve hajlamos embereknek: Már hogy a ménkűbe ne lenne ugyanolyan fontos részük a termelésben mindazoknak, akik ha nem is közvetlenül, de közvetve ugyanolyan tisztességes és kemény munkával dolgoznak meg érte. A termelésért és a megtermelt javak létrehozásáért.
Hovatovább akkoriban a nyugdíjasokat sem tekintették a dolgozók nyakán élősködő, nem dolgozó, csak fogyasztó rétegnek. Mindenki tisztában volt vele, aktív korukban már előre ledolgozták amit kell, nem csupán a nyugdíjas éveik szükségleteire valót, de a társadalom gyermekei felnevelésére, gondozására, taníttatására valót is, sőt az akkori öregeik nyugdíját is zokszó nélkül egészítették ki, szükség szerint. Anélkül, hogy nap mint nap a képükbe rázták volna, hogy el kell őket tartani, pedig magukra is költhetnék azt a pénzt. Az így nevelt gyerekek elfogadták az életnek ezt az annyira természetes rendjét, amit helyettesíteni sem lehet mással. Hogy az emberek generációi így segítik egymást oda-vissza a különböző életszakaszok sajátosságaihoz igazodva. Semmi hátrányosat nem láttak ebben, hiszen valamennyien gyerekként látjuk meg a napvilágot, fiatalon vagyunk aktív dolgozók, aztán ha megvénülünk, nyugdíjasok leszünk. Vagyis hacsak ki nem rabolnak minket valamennyiünket, akkor ez működik normálisan, és mindenkit testvériesen tud segíteni. Szóval ne szabdaljuk már fel sajátmagunkat is különböző rasszokra életkoronként, amit szapulni, üldözni lehet, mintha nem is ugyanazok az emberek lennénk gyerekként is öregként is. És a munkásokat sem kell diszkriminálni se pozitívan, se negatívan. Sehogyan se szabad egymással szembeállítani őket, mintha bármelyikük munkája kevésbé volna becsületes, értékes munka.
 


 

 

_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________