Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MI AZ IGAZSÁG ?

 

Még szép, hogy egy becsületes államférfi irányítása alatt jobban éreztük magunkat, mint most, egy hazug, sunyi tolvaj idején....

 

 

 

Mi az igazság a Kádár-korszakról? 2020.07.01. Szerző: Szerkesztő A magyar történelem 1956-1989 közötti időszakát manapság Kádár-korszakként, sőt Kádár-rendszerként emlegetik. Kádár János 1956 és 1988 között volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője, és két alkalommal az ország kormányfője is. A korszak elnevezés valóban indokolt. A rendszer szó mindenképpen helytelen, hiszen Magyarországon 1948 után egészen 1989-ig szocialista rendszer volt. 1956 után az MSZMP igyekezett elhatárolódni az 1948-1956 közötti időszak hibáitól, a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett korszaktól, ezért éles elválasztó vonal alakult ki a két korszak között. Magyarországon 1948-56 között is szocialista rendszer volt, nem tőkés rendszer, bár kétségkívül sokban különbözött a későbbi időszaktól. Ma az Alaptörvény egyként kezeli az 1944. március 19-e és 1989 ősze közötti időszakot, összemosva a fasiszta-nyilas diktatúrát a szocializmus időszakával. A „kommunizmus és a fasizmus egy és ugyanaz” elmélet hatja át a mai történelemoktatást is. A cél a közvélemény manipulálása, a sikeres szocializmus emlékének kiirtása. A mi feladatunk, hogy küzdjünk a történelemhamisítás, az új nemzedékek manipulálása ellen, helyesen értelmezzük és magyarázzuk a szocializmus időszakát, beleértve a Kádár-korszakot is. Munkáspárt az elmúlt harminc évben több alkalommal elemezte a magyar történelem szocialista időszakát. A Kádár-korszakról mély és átfogó értékelést adtunk Kádár János születésének 100. évfordulóján. Idézzük fel akkori értékelésünket! 1956 tanulságai Az MDP történelmi hibája, hogy felrúgja saját maga szabályait, megsérti a szocializmus eszméit, s ezért végül képtelen lesz megvédeni a szocializmust. 1956 eseményei elsodorják. Kádár egész életében fájlalja azt, ami történt, vallja, hogy elkerülhető lett volna. Kádár János realista. Tudja, hogy csak két út lehetséges: vagy vissza a tőkés rendszerhez, vagy előre egy jobb, a hibáktól megszabadított szocializmus felé. A dolgozó tömegek csak veszíthetnek a kapitalizmus restaurációjával. Visszafelé nem szabad menni! Tudja azt is, hogy a szocialista világ érdeke az, hogy Magyarországon helyreállítsák a szocializmust. A második világháborút lezáró nagyhatalmi megállapodások is élnek. Nagy Imrétől eltérően felismeri, hogy az Egyesült Államok Magyarországért nem fog a Szovjetunióval háborúzni. Egy reális út kínálkozik: szocialista országként, a Szovjetunió szövetségeseként élni tovább és a lehető legnagyobb mozgásteret találni a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséhez. Kádár – sok kortársától eltérően nem tétovázik, nem menekül üres moralizálásba. 1956 őszén maga mellé állítja a párt forradalmi-marxista irányzatának tagjait, vállalja az osztályharcot. Új pártot szervez, a Magyar Szocialista Munkáspártot. Élére áll a munkás-paraszt hatalom helyreállításának. Kádár János vezetésével megkezdődik az új szocialista Magyarország építése. Ami 1957 után Magyarországon történik, mind a mai napig kiváltja a tőkés körök, a kapitalizmus híveinek féktelen dühét. Ennek egyszerű az oka. A tőkés erők 1956-ban vereséget szenvedtek. A magyar dolgozók, a magyar társadalom zöme nem a kapitalizmus restaurációjának illuzórikus terve mellé állt, hanem világnézetétől, vallásától, múltjától függetlenül egy új szocialista társadalomban fedezte fel boldogulása reális, nem illuzórikus lehetőségét. A 20. századi történelmünk legsikeresebb korszaka A kádári korszak, a szocializmus évtizedei a 20. századi magyar történelem legsikeresebb korszakát jelentik. Mindenki dolgozhatott, aki akart. Napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Senki sem lehetett milliárdos, de a túlnyomó többségnek elfogadható élete, biztos jelene és kiszámítható jövője volt. Kádár János vezetése alatt az ipari termelés tízszeresére, a nemzeti jövedelem hétszeresére nőt, s felépült 400 ezer lakás. Új lendületet kapott a nemzeti ipar fejlődése. A magyar műszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM, az egész világon elismertséget szerzett. A nehézipar üzemeit, a Diósgyőri Gépgyárat, a Rábát, a Ganz-MÁVAG-ot, mindenütt ismerték. A Medicor a világ számos országában váltott ki elismerést a kórháztelepítésekkel. A magyar Ikarus évente 13-15 ezer autóbuszt gyártott, és a világ élvonalában volt. A magyar ruházati ipar olyan óriásokkal, mint a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg munkát, megélhetést adott nagyon sok embernek, nevet szerzett külföldön is a magyar iparnak. A magyar mezőgazdaságot olyan világhírű üzemek jelentették, mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádudvar. A magyar szocializmus nagy találmánya, a háztáji és a nagyüzemi gazdálkodás összekapcsolása megfizethető élelmiszereket adott az egész országnak, és felvirágoztatta a magyar falut. Kórházakat, iskolákat építettek, hogy az egészségügy és az oktatás mindenki számára elérhető legyen. A nyugalomba vonulás tisztes nyugdíjat és megbecsülést jelentett. A fiatalok mertek családot alapítani, mert tudták, hogy lesz munkájuk, lakásuk. A szocializmus évtizedei átformálták az országot. Az, ami a szocializmus évtizedeiben történt, nem egy párt, nem egyes vezetők tevékenységének következménye, hanem a magyar nép többségének közös munkája. Ennek eredményei az elmúlt húsz év pusztításainak tükrében még jobban látszanak. Bármit is hazudjanak most, a magyar emberek többsége jobban élt ezekben az évtizedekben, mint ma. Mindebben vitathatatlan érdeme van Kádár Jánosnak. Hibák és tévedések A magyarországi szocializmus gyakorlatában nem kevés hiba is volt, amelyek nem vonatkoztathatóak el Kádár János szerepétől. Kádár tudja, hogy az MSZMP, mint egy sokszázezres párt, nem egy egységes párt, hanem sokkal inkább több áramlat szövetsége. A vezetésben egyszerre van jelen egy kispolgári-szociáldemokrata-liberális irányzat és egy forradalmi-marxista szárny. Kádár 1956-57-ben tudatosan vállalja e kompromisszumot, mert úgy gondolja, hogy ez elengedhetetlen a munkás-paraszt hatalom megerősítéséhez. A kompromisszum azonban lehetővé teszi, hogy a kispolgári-szociáldemokrata-liberális szárny pozíciókra tegyen szert, sőt az 1960-as évektől felerősödjön. Ők a gazdasági reformok fő hangadói. Kádár maga elfogadja a reformot, szükségesnek tartja, tisztában van azzal, hogy a reform lényegében a tőkés módszerek átvételét jelenti. Tudja, hogy ennek következtében a társadalom egy része gazdagodni fog, megnőnek a szociális különbségek. Úgy véli azonban, hogy e konfliktusok vállalhatóak, kezelhetőek. A pártvezetés forradalmi-marxista részének ébersége csökken, s Kádár nem tudja e folyamatot feltartóztatni. A párt, a magyar közvélemény a reform sikereinek fogságába kerül. Kádár tudja, hogy a nyugati tőkés világ figyelme annak a Magyarországnak szól, amely egy kicsit más úton jár, mint a többi szocialista ország. Bízik abban, hogy a párt elég erős lesz a tőkés erők fellazító törekvéseit ellensúlyozni. Nem ezt történik. Az új nemzedékek, amelyek nem rendelkeznek 1945 vagy 1956 tapasztalataival, pragmatista, technokrata magatartást hoznak magukkal, ami tovább gyengíti a marxista-forradalmi erők szellemi és politikai befolyását. A szocializmus ekkor kerül veszélybe, amit a vezetés nem akar beismerni. Az MSZMP vezetése a 70-es évektől a szocializmus sikereit látva, hibás és utólag nézve végzetes következtetést von le: a szocializmus győzelme végleges és visszafordíthatatlan. E stratégiai hiba következtében a rendszer elindul a liberalizálódás útján. Nem veszi komolyan a szerveződő hazai polgári ellenzéket, s külföldi támogatóikat. Kádár személy szerint szerény, puritán ember. Küzd az ellen, hogy a párt- és állami vezetők egy része kispolgári életmódot vesz fel, hatalmát vagyonszerzésre használja, sokan közülük pökhendi kiskirályokká válnak. Nincs ereje azonban e folyamatot megállítani. Ez súlyos, máig ható kárt okoz a szocializmus ügyének, a kommunistáknak. A demokrácia bővítése, ami jót tesz a magyar társadalomnak, és erősíti Magyarország nemzetközi tekintélyét, mellékhatásokkal is jár. A pártvezetés elhanyagolja a párttagság, és általában a dolgozó osztályok osztályharcos nevelését. A dolgozók elfelejtik, hogy a szocializmus vívmányai csak azért lehetségesek, mert munkáshatalom, szocializmus van. Kádár politikus, nem közgazdász, nem pénzügyi szakember, döntéseiben mások véleményére hagyatkozik. A pártvezetés szociáldemokrata-kispolgári része ezt kihasználva összefog a liberális közgazdász és más értelmiségi körökkel és az 1970-es évektől megtéveszti Kádár Jánost. A pártvezetés – Kádár tudtával – belemegy abba, hogy Magyarország újabb és újabb hiteleket vegyen fel nyugatról. Önmagában nem a hitelek jelentették a problémát, hiszen a magyar gazdaság eredményei reális fedezetet jelentettek. Magyarország azonban egyre inkább alkalmazkodik a nyugati tőkés erők elvárásaihoz, és megkezdődik a tőkés gazdaság elemeinek egyre nagyobb mértékű átvétele. Kádár Jánost, mint a párt első számú vezetőjét, vitathatatlanul felelősség terheli a rossz személyi döntésekért. Az MSZMP vezetése nem tud mit kezdeni a fiatalokkal. A párt új vezetőit a mozgalmi és állami apparátusból választja ki, akiket csak a karrierérdek köti a munkás-paraszt hatalomhoz. A párt soraiban fokozatosan kitermelődnek azok a rétegek, amelyek a tőkés rendszerváltásban majd kulcsszerephez jutnak. Kádár menteni akarta a szocializmust Kádár János 1985-től felismeri, hogy a szocializmus veszélybe kerülhet. Tudja, hogy a nyugati világ erői a Szovjetunió és a szocializmus felszámolását akarják. Számol a rendszerváltás lehetőségével, de úgy véli, hogy még elkerülhető. Új koncepciót alkot a szocializmus megmentésére. A tennivalók megállapításánál a realitásokból és ne vágyálmokból induljunk ki! A reformot tekintsük történelmi kitérőnek, de vállaljuk fel, hogy néhány métert visszalépünk! Használjuk ki jobban a nemzeti erőforrásokat, a nemzeti sajátosságokat! Újítsuk meg a szocialista országok együttműködését! Kádár felismeri, hogy a gorbacsovi peresztrojka a szocializmust veszélyezteti. Abban bízik, hogy a kínai szocializmus megerősödik. Kínát nem egyszerűen gazdasági partnernek tekinti, hanem stratégiai szövetségesnek egy új szocializmus megteremtésében. Kádár új koncepciója jó, csak megkésett. A szovjet vezetés nem partner, ők már kapitalizmusban gondolkodnak. Kína ilyen helyzetben a saját országának erősítésére rendezkedik be. Az MSZMP erre az időre megroppan, elveszti világos marxista-leninista jellegét. A pártvezetés forradalmi-marxista erői fokozatosan feladják állásaikat, és hátrálnak ki a szocializmusból. Vezetők híján a magyar munkásság nem képes megvédeni a szocializmust. Tény, hogy a magyarországi szocializmus létének fontos külső biztosítéka a Szovjetunió és a szocialista világ léte, a szocializmus és a kapitalizmus országai közötti katonai erőegyensúly. A Szovjetunió vezetését súlyos felelősség terheli azért, hogy folyamatos engedményeket tettek a tőkés világnak, feladták az erőegyensúlyt, és végül lemondtak a szocializmusról. A magyar szocializmus, a kádári eszme nem megbukott, hanem megbuktatták. A kádári örökség Kádár János neve összeforrott a 20. századi magyar szocializmus emlékével. A szocializmus sikerei bizonyították, hogy a magyar munkásság, a magyar dolgozók képesek élni a hatalommal, milliók számára jobb életet teremteni, biztosítani a magyar nemzet túlélését és fejlődését. A magyar dolgozók ma is büszkék lehetnek ezekre az évtizedekre, s erőt meríthetnek belőle a tőkés rendszer elleni harchoz. Ez Kádár János öröksége. A kádári szocializmusban sok volt a jó, ám volt benne rossz is. De bizonyos, hogy sokkal több volt benne az, amit sikernek, eredménynek nevezhetünk. S bizonyos az is, hogy minden gondja és hibája ellenére jobb, sikeresebb, emberibb volt, mint a mai kapitalizmus.

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ ELSZABADULÁSUNK 72. ÉVFORDULÓJA! Hetvenkét évvel ezelőtt vége lett annak a háborúnak, melyen az ország nem nyert semmit, de elvesztett majd' egymillió embert. Elvesztette a nemzeti vagyon negyven százalékát is - ennél többet csak a rendszerváltás során sikerült elveszítenünk. Veszteségeink közé sorolom a társadalom szétverését, ember ember ellen való fordítását, melynek következményei a mai napig hatnak, és melynek gyászos következményeiből szinte semmit nem tanult az ország. Emlékezzünk hát ezen a napon a háború áldozataira, emlékezzünk gyilkosaikra és próbáljuk meg végre levonni a tanulságokat. És igen, dicsőség a szovjet katonának, aki leverte a nácizmust, és aki a hazájában elkövetett gyalázatos tetteinkért cserébe nem irtott ki bennünket mind egy szálig. Tanulni kellene a történelemből, nem pedig vágyainkhoz igazítani...