Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kádár és Orbán és a Pápa

Feltehetnénk a kérdést úgy is, mi a hasonlóság Kádár és Orbán között, a válasz pedig nagyon egyszerű: semmi. Az viszont már furcsa, hogy ez a volt kommunista diktátorra, a most harminc éve elhunyt Kádár Jánosra nézve hízelgő. Kádár halálának évfordulója alkalmat kínál arra, hogy Magyarország legutóbbi diktátorával vessük össze az ország új teljhatalmú önkényurát. Orbánra nézve lesújtó az összevetés, még akkor is, ha Kádár Jánost az 1956-os megtorlás, valamint Nagy Imre és társai halála miatt súlyos felelősség terheli. Orbánról ugyanis még nem lehet tudni, hogyan végzi, ha egyszer lesz valódi ellenzéke.

A két karakter összevetése azért is érdekes, mert az életvitelt és a mentalitást tekintve az ateista Kádár János százszor keresztényibb ember volt, mint a névleges kereszténység nevében kormányzó Orbán. A hitetlen Kádár jobban hitt abban az eszmében, legyen az bármekkora tévedés, mint Orbán a kereszténységben, amelynek megcsúfolása Orbán minden cselekedete. De Kádár egyenlőség eszméjében is több volt a keresztényi elem, a bibliai felfogás, mint Orbán keresztény-nemzeti ideológiájában, amelynek lényege a tekintélyelvűség, a kivételezés, a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és embertelenség.

 

Ne felejtsük azt sem, hogy Kádár egész életében az ellen harcolt, amit most Orbán képvisel. Nála jobban senki nem utálta a horthyzmust, talán csak e sorok szerzője, pedig a horthista csendőrség Csermanek Jánost kínozta, nem e sorok szerzőjét. Viszont a nácikkal való szövetségre nincs mentség, a holokausztra nincs mentség, a magyar fiatalok Don-kanyarba küldésére nincs mentség, az antiszmitizmusra nincs mentség, a Népszava újságíróinak meggyilkolására nincs mentség, a kereszténység nevében elkövetett embertelenségre, fasizmusra, gyilkolásra, tömegek elszegényítésére, a csendőrökre nincs mentség.

Önmagában az a tény, hogy a gyűlölt Orbán-rendszer mintája a horthyzmus és annak hazug keresztényfasiszta ideológiája, elégséges ahhoz, hogy e sorok írója szívéből utálja Horthyt, akit háborús bűnökért fel kellett volna akasztani, és ez pontosan kifejezi mind az ideológiát, mind a rendszert, amit ma Orbán restaurál. Ezért e sorok írója már csak ennek okán is, ha választania kellene, ezerszer inkább Kádár Jánost választaná, mint Orbán Viktort. Az alábbiakban ezt bővebben is megindokolom, de jegyezzünk meg annyit, hogy Kádár orosz hadsereg által megszállt országban vezetett egy diktatúrát, Orbán viszont szabad országból, ellenséges haderő nélkül épített egy diktatúrát, és ült a magyar nép nyakára.

Mielőtt bárki félreértené, Kádár Jánosra a választásom csak Orbánnal való összehasonlításban áll meg, és ez még csak kérdés tárgya sem lehet, mert Orbánhoz képest Kádár egy humanista, a népét szerető, puritán, tisztességes ember volt, aki nem elbutította a népet, nem megszüntette a Magyar Tudományos Akadémiát, nem harácsolt a bűnöző családjának és a strómanjainak, hanem a maga ideológiai és katonai korlátai között őszintén akarta e nép felemelkedését. Hozzá képest Orbán maga a tatárjárás. Kádár csak Orbánnal való összevetésben áll meg, mert ha Kádár és demokratikus ellenzéke között kell választani, akkor nem kérdés, hogy Kőszeg Ferenc, Iványi Gábor, Demszky Gábor, Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Solt Ottília és társaikra esik a választásom, akiket Orbán még Kádárnál is jobban gyűlöl.

Tehát nem két diktatúra közül favorizálom az egyiket, nem is két diktátor közül választom valamelyiket, hanem a jelenlegi diktátort vetem össze a legutóbbi diktátorral, aki a megszálló orosz hadsereg kezében volt, hogy a két emberi mentalitás bemutatásával érzékeltessem a jelenlegi zsarnok ocsmányságát és minősíthetetlen karakterét, aki Kádárhoz képest is egy aljas és szemét ember, akinek hazug természete szállóigévé lett a “pávatánc” kifejezésben (amit ő pozitív tulajdonságnak gondol, mert annyira romlott ember, hogy ennek a képmutató, hazug, kétszínű magatartásnak az erkölcstelenségét sem érzi).

 

Kádár János egy eszmét szolgált, és hitt abban. Orbán önmaga hatalomvágyát és kleptomániáját szolgálja, amihez egy eszmére hivatkozik, amiben nem is hisz, vagy legalábbis ennek az eszmének nem tartja be egyetlen parancsát sem. Kádár János apafigurája lett a magyar embereknek, mert valóban azt érezhették, hogy Kádár rendszere a szegényekért, a hátrányos helyzetűekért van. Ennek köszönheti Orbán is azt, hogy nem disznóólat pucol Felcsúton, hanem elvégezhette ingyen a jogi egyetemet. Orbán rendszerében Orbán Viktor a felcsúti focicsapat gondnoka lehetne ma, aki vasárnaponként meszeli a pályát.

Kádár nem törekedett arra, hogy a kultúrát és a tudományt megfojtsa, a gyerekeket elbutítsa, a tudósokat elüldözze. A tudományt az ideológia keretei közé kényszerítették, de még ez sem teljesen igaz, mert a polgári csökevénynek számító tudományokat is gyakorolták, megjelentek jó könyvek, a tanulás érték volt, amit többre becsültek a pénznél. Az embereket tisztelték, és nem bízták sem a művészetet, sem a tudományt Káslerekre, Palkovicsokra. Aczél György ezekhez a babonás és gonosz paprikajancsikhoz képest egy felvilágosult entellektüel volt. A kádári diktatúrában nem volt olyan gyűlölet, mint az orbáni “keresztény” Magyarországon.

Kádár rendszerében, bármily furcsa, voltak emberi értékek, amelyekre nevelték a társadalmat. Orbán rendszere olyan, mint a névadója: embertelen, hazug, mocskos, kontraproduktív. Kádár János nem lopta el az ország vagyonát, nem hízlalta a családját, nem élősködött az ország zsírján, mint az Orbán-család, a strómanokkal és már a strómanok családjaival. Kádár egy jobb világot akart a magyar népnek, Orbán az ország vagyonát akarja a vérszívó, élősködő, nagypofájú családjával együtt. Össze nem lehet hasonlítani a két ember mentalitását és tisztességét. Kádár egy megszállt országban kereste a reálpolitikai határait saját képességeinek és ideológiájának korlátai között. De ez még mindig százszor különb, tisztességesebb, mint egy szabad ország megszállása, szabadságának elvétele, az ország kifosztása és lepusztítása.

A késő kádári évek ezerszer élhetőbbek voltak, mint az Orbán-rendszer, amit csak az uniós tagság, az uniós támogatások, a szabad utazás és munkavállalás tesz elviselhetővé. Mi utáltuk akkor azt, de az nem volt ennyire primitív, aljas és gyűlölködő rendszer, mint ez. Semmivel nem cserélném el a szabad liberális demokráciát, a jogállamot, de ha a reformált, demokratizált szocializmus vagy az orbáni fasizmus között kellene választani, nem kérdés, hogy az előbbit választanám, még az is százszor különb lenne ennél a mocskos rendszernél. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, véletlenül sem ezzel a lenlegi, létező baloldallal, amely csak formálisan örököse a Kádár-rendszernek, valójában jobban hasonlítanak Orbánra, mint Kádárra.

Nem szeretném idealizálni sem Kádár János személyét, sem a rendszerét, de az évforduló kapcsán nem ártana kicsit felidézni az alakját, mert Kádár-népe lett Orbán rajongója. Legalább a különbséget vegyék észre, hova züllöttek le ők maguk is, akik a felcsúti maffiát támogatják. Ehhez képest a Kádár-rendszer intelligens, pozitív értékeket képviselő jogállam volt. Ahogy az MSZMP a Fidesz nevű bűnszervezethez képest egy demokratikus párt volt, amelyben volt pártélet, belső ellenzék, volt belső ellenőrzés, még Kádár Jánosnak is volt kontrollja. Orbán olyan, mint egy haramiavezér, kalóz, a legkisebb kontroll, ellensúly, törvény, erkölcs nélkül. Orbán “keresztény” erkölcséhez képest a sokat gúnyolt szocialista erkölcs maga volt a tízparancsolat.

Minden összehasonlítás sántít. Valószínűleg kiverne bennünket a víz, ha holnap Kádár János megjelenne, és ő uralkodna. De éppen ezért döbbenetes, hogy Orbán ebben az összehasonlításban sem képes megfelelni. A dakotaviccek és a műparaszt stílus nem segít. Kádárnál sokkal romlottabb, gonoszabb, mocskosabb ember. Kádár ma tükör lehet az egész magyar népnek is, hova süllyedt 1989-es önmagához képest is.

 
 

A La Stampa című olasz lapnak adott interjújában Ferenc pápa azonosította a szélsőjobboldal által használt “nemzeti szuverenitás”  kifejezés jelentését. A “nemzeti szuverenitás” jelszava mögött Adolf Hitler ideológiája és szellemisége húzódik meg. A pápa világos határt húzott az egészséges nemzeti identitás és az illiberális szélsőjobboldal retorikája között, amely a hamis keresztény-nemzeti identitással valóban a náci ideológiát eleveníti fel.

Ferenc pápa szerint az illiberális politikusok részéről olyan beszédek hangzanak el, amelyek Hitler 1934-es beszédére hasonlítanak. Majd olyan idézeteket említett, amelyek beazonosíthatóan Orbán részéről hangzottak el. Ez azt jelenti, hogy Ferenc pápa, a magát Európa keresztény megmentőjének valló Orbánt Adolf Hitlerhez hasonlította.

Orbán már évek óta a Mein Kampf szellemiségét idézi, az “illiberálisnak” hazudott rendszere valójában antiliberális, mint az összes fasiszta és náci rendszer, lényegét tekintve antiszemita. Orbán a liberalizmus bukásáról ugyanazokat az állításokat tette Tusványoson, amit Hitler mondott a liberalizmusról: “A liberális korszak már rég eltűnt, mindenütt összeomlóban van a demokratikus államforma is, amely teljes kudarcot vallott. Könyörtelen harcot hirdetek ez ellen a kivénhedt társadalmi rend ellen, és ezt a harcot a legrendíthetetlenebb hittel folytatjuk.” Ezek Orbán és Hitler szavai.

A “Nekünk Magyarország az első” jelszava az orbáni elzárkózó értelmében ugyanígy a nácizmust idézi. Ferenc pápa kijelentette, hogy “a szuverenizmus elszigetelődő magatartás, ez a fajta “szuverenizmus bezárkózás. Egy ország legyen szuverén, de ne bezárt”, “a szuverenizmus túlzás, amely mindig rosszul végződik: háborúkhoz vezet”. A keresztény alapelveket hirdető Ferenc pápa ezzel megvonta Orbántól a “kereszténységre” való hivatkozás legitimitását. Orbán “nemzeti szuverenitásra” és “kereszténységre” hivatkozó rendszere valójában náci, ideológiája hitlerizmus.

A politikai és vallási diktatúrák hasonlóságára is rámutatnak ezek az összefüggések. A szekták lényege is a bezárkózás, a külvilág ellenséggé válik, a belső kohéziót az ellenséggé tett külvilág elleni küzdelem adja. Ehhez kell az agymosás, a gyűlöletpropaganda, az uszítás, az ellenségképek, és ezeknek mind a vallási szekták, mind a politikai diktatúrák esetében a vége gyilkolás. Ezért közveszélyesek a szekták, a vallási diktatúrák és a politikai diktatúrák is. A bezárkózás, az elzártság, a megfélemlítés a hamis ellenségképtől gyilkos indulatokhoz és gyilkolásokhoz vezetnek. Nem véletlen, hogy a gyűlölködő szekták és a gyűlöletpropagandát folytató Orbán-rendszer egymást támogatják. Ez a trón és a Sátán “oltárának” szövetsége.

Erre mutatott ra Ferenc pápa, aki a katolikus egyház történetében talán az első keresztény pápa, aki a krisztusi tanokat képviseli, éppenséggel saját egyházának antikrisztusi tradíciójával és e tradíció köztünk élő képviselőivel szemben. Orbán a fasizmust és a nácizmust nevezi kereszténységnek, beszédei nem Jézus Krisztust, hanem Adolf Hitlert idézik.


 

Amerikai Népszava
Közzétéve July 08, 2019, 9:36 pm
7 mins

A katolikus egyházfő korábban is kiállt a menekültek, sőt a szenvedő bevándorlók (migránsok) mellett, de a legutóbb bevándorlók és emberi jogi aktivisták részvételével tartott miséjén fogalmazta meg talán legtisztábban a krisztusi felfogást a menekültekkel és a bevándorlókkal szemben. Ferenc pápa azt mondta, hogy “A migránsok mindenekelőtt emberi lények, emberek”. S mint ilyenek Isten teremtményei, sőt a képmásai, akikben Istent gyalázzák azok, akik őket gyalázzák. Az Isten Fia meghalt ezekért az emberekért, és a keresztények kötelességévé tette a megsegítésüket.

Ferenc pápa helyesen mutatott rá arra, hogy a menekültek és a bevándorlók nem társadalmi és migrációs kérdések tárgyai, hanem szenvedő emberek, akiknek kötelesség segíteni. Érzékletesen és pontosan írta le azok helyzetét, akik rászorulnak a segítségre: “Ők azok a kizsákmányolt és elhagyott emberek, akik a sivatagban haldokolnak, akiket megkínoznak, akikkel rosszul bánnak, és akiket megerőszakolnak a börtöntáborokban, ők azok, akik szembeszállnak a dühöngő tenger hullámaival, és ők azok, akiket magukra hagynak az ideiglenesnek nevezett fogadótáborokban”.

 

Akik pedig a migrációt választják, nem jó dolgukban és nem kalandvágyból teszik, hanem mindent feladva, utolsó esélyként vágnak az ismeretlennek, ahol a keresztény nevet használó országok megvetésével, gyűlöletével, elutasításával és visszaéléseivel találkoznak. Ez a keresztények és a kereszténység próbája. Nem keresztény humanisták sokszor keresztényibb módon viselkednek, mint akik kereszténynek nevezik magukat. Jézus Krisztus nem így viszonyult hozzájuk, amikor ők is nyomorult bűnösök voltak, és a bűneikben éppen olyan nyomorultak, mint a fizikailag is szenvedők.

Az egész Biblia a jövevények szeretetét, befogadását és megsegítését írja elő. Isten szereti az árvákat, az özvegyeket, a szegényeket, a betegeket és a jövevényeket, s elvárja, hogy akik őt ismerik, hasonlóan forduljanak rászoruló embertársaik felé. Ne saját jólétüket tartsák szem előtt, mert az semmit nem ér, gyűjtsenek inkább mennyei kincseket. Azok a keresztények, akik összeesküvéselméleteket terjesztenek a menekültkrízisnek “álcázott” iszlám hódításról, csak a vagyonukat, a kényelmüket, a jólétüket féltik, mert nem akarják megosztani a rászorulókkal. Ebben is élen járnak azok az egyházi vezetők, akik magukat hízlalva meggazdagodtak, és evilág szeretete megvakította a szemeiket.

Érvényes a menekülteket és a nyomorultakat elutasító keresztényekre Jézus farizeusokról szóló kijelentése, hogy a szájukkal közelítenek, de a szívük távol van Istentől. Nem véletlen, hogy még Ferenc pápát is elutasítja saját egyházának egy jelentős része, ahogy Jézus Krisztust is elutasították a képmutató farizeusok. Századok óta először fordul elő, hogy a katolicizmus vezetője valódi krisztusi tanokat hirdet, de ez nem vált ki örömöt és helyeslést a protestáns és neoprotestáns keresztények jelentős részének körében, mert ők maguk is eltávolodtak a krisztusi tanítástól és az isteni természettől.

Az inga törvénye alapján várható, hogy Ferenc pápát egy vaskalapos militáns katolikus pápa követi majd, aki a középkori katolicizmushoz való visszatérést hirdeti. Ezért jegyezzük meg azt, hogy szerencsében részesültünk, mert ismerhettünk egy olyan katolikus pápát, aki nem a hatalom és a pénz szemszögéből tekintett a világra. Nem az egyház földi uralmát hirdette, nem bűnöző fasisztákkal szövetkezett, hanem azt hirdette, hogy “sajnálatos módon városaink perifériái tele vannak kirekesztett, a társadalom peremére szorult, megfélemlített, diszkriminált, visszaélés áldozataivá vált, kizsákmányolt, elhagyott, szegény és szenvedő emberekkel”. Akiket semmibe vesznek leginkább azok, akik “kereszténynek” nevezik magukat, és azzal identifikálják a kereszténységüket, hogy megtagadják Krisztus szeretetét a rászorulóktól.

Ebben is élen jár Magyarország, ahol egy fasiszta diktátor, köztörvényes bűnöző a “keresztény Európa” védelmezőjének nevezi magát, gyűlöletet kelt és uszít. Orbán valójában Krisztustól védi Európát, és Isten ellen fordítja, megkeményíti a magyarok szívét. Aki Orbán Viktort ebben támogatja, az a Sátánt támogatja, és az Antikrisztus eljövetelét készíti elő.


 

Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy Orbán egy tehetséges politikus, nagy stratéga, megfoghatatlan manipulátor, ügyes taktikus. Nagy “államférfinek” mindig csak korlátolt emberek tartották, vagy azok, akik felszínes emberismerettel rendelkeznek, és csak azt látják, ami a szemük előtt van. De kétségtelenül élt egy mítosz, hogy Orbán tehetséges ember, ügyes politikus, amit ellenfelei és kritikusai is elismertek. Ezt a véleményt mi soha nem osztottuk, ezt a képességet mi nem ügyességnek és tehetségnek, hanem gátlástalanságnak nevezzük. A skizofrén paranoiások ösztönös megérzéseinek és hatalomvágyának.

De örömmel jelenthetjük, hogy ez a hamis mítosz szertefoszlott. Orbán eltaktikázta, elfuserálta, és mára kinyírta magát. Ez nem azt jelenti, hogy a vidéki magyar embereket ne tudná még sokáig bolondítani, de a nemzetközi tekintélye, az európai befolyása, a világra szóló tervei romba dőltek. Márpedig nem az volt nagy teljesítmény, hogy a roskadozó magyar demokráciát felszámolta, hanem az lett volna teljesítmény, ha a jogállam felszámolása mellett fenn tudja tartani a demokrácia hamis látszatát, és a liberális demokráciákkal szembeni alternatíva lehetőségét. Márpedig erre minden lehetősége megvolt.

*

Orbán nagy előnye a többi diktátorral és fasisztával szemben a liberális múltja, neveltetése, hogy értette és beszélte a liberális demokraták nyelvét. Ezért sokáig képes volt arra, hogy leplezze valódi szándékait, és lépései törvénytelen, antidemokratikus és önkényuralmi jellegét. A pávatánc lényege az volt, hogy másképp beszélt, mint ahogy cselekedett, és ha meg tudja őrizni a szalonképességét, iszonyatos veszélyt jelentett volna a liberális demokráciákra, a szabadságra és az egész világra. Ha megtartja a látszatot, hogy olyan, mint közülünk egy, csak másképp lát bizonyos kérdéseket, más megoldásokat használ azokra a problémákra, akkor megfertőzhette volna az egész világot. Amíg tanakodnak a világ “bölcsei”, hogy mi ez valójában, addig ő fasizálta volna az egész világot. Ha ezt megteszi, tehetséges és ügyes politikus.

Ez volt Orbán titka, hogy úgy beszélt, mint egy liberális demokrata, és úgy cselekedett, mint egy fasiszta. De becsomagolta a legtörvénytelenebb aljasságait is, mintha az a jogállamiság keretein belül történne. Mérget csomagolt cukrospapírba. Az első hibát azzal követte el, amikor ő maga elárulta, hogy ez méreg: az “illiberális demokrácia” fából vaskarika. Illiberális demokrácia nem létezik. Ebből már tudni lehetett, hogy itt a disznószart csomagolták selyembe. Bármennyire igyekezett demokráciának álcázni ezt, és baloldali bunkósbotnak láttatni a “fasisztázást”, ha valaki felismerte a tartalmat. Orbán saját szempontjából sajnálatosan szorosan követte Mussolini, Horthy és Hitler mintáját, ami felismerhetővé tette őt. A törvénytelen és illegitim alaptörvényében megmutatta a “magot”, amit elvet, és akinek van szeme, abból azonnal látta, hogy ez a “kereszténység” neve alá bújtatott fasiszta diktatúra lesz.

De ezt sokan még ma sem látják, mert nem látják egy jelenség gyökere és ága közötti összefüggéseket. Nem tudják, hogy minden “mag” a maga gyümölcsét termi. Szilvamagból szilva lesz, soha nem körte. A rosszul alkalmazott fenomenológiai, jelenségszintű megismerés, amely csak a láthatót látja (de a láthatatlant, amiből a látható létrejött, nem), alkalmatlan társadalmi folyamatok megismerésére, azonosítására. Aki mindig csak annyit tud egy jelenségről, amit lát, az a népirtást csak akkor fedezi fel és ismeri el, ha már megtörtént, és a halottakat szedik ki a tömegsírokból. Aki tudja, hogy semmi nem véletlen és semmi nem magától lesz, hanem annak van egy “magja”, amit elvetettek, az tudja, hogy a népirtás már a “magban” benne volt, és kezdettől népirtó rendszerről beszél, holott még sehol nincs a népirtás. Vadállatnak nevezi a kedves pici tigriskölyköt, mert tudja, hogy a kölyök egyszer felnő, és a benne levő program alapján belőle egy vadállat lesz.

 

Ugyanígy nevezhetjük Orbán rendszerét 2010-től diktatúrának, mert a megválasztása estéjén elmondott, fülkeforradalomról szóló beszédében a diktatúra magvát vetette el. De akinek ebből még nem esett le semmi, legkésőbb 2011-ben ezt már tudnia kellett (volna). Orbán kezdeti sikereinek titka az volt, hogy a látszatot fenn tudta tartani, a jelenség szintjén nem volt egyértelműen beazonosítható és megfogható. A nyelv birtoklásával a fasiszta diktatúrát demokráciának láttatta, és ha nem követi el azt a hibát, hogy rendszere “illiberális” magváról beszél, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy a “keresztény-nemzeti” identitást feltámassza, és ezzel az ideológiával azonosítsa magát, akkor a jogállam lebontását az üres keretek fenntartásával és a liberális nyelvezettel sikeresen leplezhette volna. Azzal, hogy magát a szélsőjobboldali maggal azonosította, az antiszemita gyökereket feltárta, a “szoknyáját felhúzta”, és meglátszott a mezítelenségének rútsága, már vesztes pályára helyezte magát. Mert a szélsőjobbot nem lehet szélsőjobbként eladni. Hibás rögeszme volt az is, hogy a rendszerrel való azonosuláshoz kell adni egy hamis nemzeti identitást. Az emberek praktikus alapon is azonosultak volna, kimondatlanul, az önleleplezés nélkül.

Az például kilenc éve nem zavar Magyarországon senkit, hogy a Fidesz szélsőjobboldali párt, Orbán pedig egy antiszemita, aki fasiszta államot épít. Ezt nemcsak azért fogadják el, mert “kereszténynek” nevezi a magyarokat. Ezzel előhívhat antiszemita érzelmeket, de ezek megvannak enélkül is. Viszont leleplezi önmagát az állami álkeresztény dumával. Az nálunk mindig antiszemitát és fasizmust jelent.

*

Orbán nagy “titka” és rendszerének nemzetközi sikere abban állt, hogy a szélsőjobbtól eltérően nem vállalta a szélsőjobboldaliságot. Ebből mára annyi maradt, hogy a jobbközépnek a “jobboldalt” javasolja partnernek. Még mindig nem mondja ki, hogy a “szélsőjobboldalt”, mert ennyi megmaradt a siker receptjéből, de ez már nevetségesen átlátszó, mert a jobbközéptől “jobbra” csak a szélsőjobboldal van, és azok a szörnyeteg figurák, akik súlyos büntetéssel fenyegetnek mindenkit, aki megmenti egy menekült életét, a legótvarosabb szélsőjobboldaliak. Orbán pedig azzal nyírta ki magát, hogy ezeket a “hősének” és a barátainak, az eszmetársainak nevezi. Ezzel elmúlt a bénító varázs, a megfoghatatlanság. Attól kezdve, hogy Orbán – ha az öndefiníciójában még nem is, de a megnyilvánulásaiban igen – nyíltan vállalja a szélsőjobboldali jellegét, ő és a NER modellje nemzetközileg megbukott. Orbán egy ócska szélsőjobboldali, akit azonnal elhelyez mindenki oda, ahova való. Látható, hogy egy fasiszta diktátor. Aki mindig is volt.

Ha Orbán tovább sodródik a szélsőjobboldalba, márpedig ebbe lavírozta be magát, semmi nem különbözteti meg a közmegvetésnek örvendő szélsőjobboldal botrányos figuráitól, bármennyire is szeretné azt a képet fenntartani, hogy ő más és ezek fölött áll. Berendelhetik a svéd nagykövetet, aki nevén nevezi azt, amit csinál, de ezt kinevetik, mert a “király” meztelen. Orbán azért nem egy zseni, nem jó politikus, mert erre semmi szükség nem lett volna. Fenntarthatta volna a kettősséget a kommunikáció és a tettek szintjén, és a kommunikációval kivédhette volna a tettek pontos beazonosítását, ahogy korábban is tette. Nem volt semmi szükség arra, hogy a politikából távozó Junckert Soros Györggyel plakátra tegye. Hiú bosszúvágy. Elveszítette a realitásérzékét, a diktátorok önkontrollra képtelen karaktere magával ragadta őt.

 

A kontroll nélküli hatalom és annak naponkénti átélése olyan további személyiségtorzulást eredményez, amely képtelenné teszi az okos, hidegfejű, taktikus megfontolásokra. A bevándorlásellenes propaganda túl van hajtva, olyan primitív szinten mozog, amely az utolsó zsákfalu legszélső házának legsötétebb és legbutább emberének a zsigeri szintjével azonos, ami egy idő után kontraproduktív lesz. Először csupán a legokosabb emberek undorát és elutasítását váltja ki, ez jön az Unió felől, de ez gyűrűzik majd lefelé, és eljut a zsákfalu utolsó házába is. De Orbán dacból sodródik a szélsőjobb és a szalonképtelenség felé. Érzelmileg már azok sem állnak mellette a Néppártban, akiket korábban megtévesztett a NER kettősségével, a “jópofa” focista dumájával. Ma már leprásként kezeli mindenki, megvetéssel beszélnek róla.

Arra például a világon semmi szükség nem volt, hogy a felfüggesztése után tovább gyalázza az Uniót, az emberek tapasztalata Európában más, és élvezik a nyugati demokráciát, s az uniós polgárságot. Arra pedig végképp nem, hogy belerúgjon Manfred Weberbe, akinek a gyenge karakterének ő sokat köszönhet, mert egy jellemes ember úgy vágta volna már ki a Néppártból, hogy csontja törik. Belerúgott abba az emberbe, aki megmentette. Neki “erősebb” emberek kellenek, mint ő maga, de közben nem mer a nagy “erős ember” kiállni egy nyilvános vitára egy tájékozott és értelmes liberális demokratával, a szocialisták vezetőjével, mert a hazugságai lelepleződnek és védtelenek, mert a fasizmusába belebutult. Ezzel azt a hibát is elkövette, hogy megragadja a látszatot, mintha ő még mindig az európai politika centrumában, és nem a Salvini, Le Pen, az AfD és Geert Wilders nevével fémjelzett pöcegödrében állna. Annyira hülye, hogy saját magát lökte ki onnan. Hazug, lop, és még gyáva is.

*

Márpedig, a szocialisták óriási hibát követtek el a maguk részéről, amikor Timmermans vitára hívta, mert ez azt a látszatot kelthette volna, hogy az európai baloldal az igazi ellenfelének nem is Webert, hanem Orbánt tartja, vagy legalábbis a személye egyenlő súllyal esik latba. Kívánni sem lehetne jobb helyzetet, és ha Orbán nem csinálja össze magát, akkor a populizmusával lesöpörhette volna az ellenfelét. Egy értelmes ember mindig hátrányban van egy gátlástalan populistával szemben, aki összevissza hazudozik, amit akar, nincsenek korlátai. Trump egy atomfizikust legyőzne a hozzá nem értő nyilvánosság előtt az atomfizikáról rendezett vitában. Csak egy másik atomfizikus nem lenne erre képes. De Orbán – hála Istennek – megfutamodott, és ezzel tovább sodródott a szélsőjobb irányába.

Orbán a “pártján belül (ha lehet így nevezni a totális diktatúrával irányított, pártként nem létező szervezetet) szintén elveszítette annak lehetőségét, hogy ép eszű tanácsokat kapjon, mert csak a megfélemlített talpnyalók maradtak, akik nem tudnak és nem mernek már saját fejükkel gondolkodni. Senki nincs, aki épeszű tanácsot adjon neki, Finkelstein pedig halott. Finkelstein az általa kitalált Soros-kampányt sem hajtotta volna ennyire túl. De nincs jobb ötletük, csak az antiszemitizmus. A populizmust, a hazugságot, a mocskolódást csak addig szabad elvinni, amíg az nem veszélyezteti a demokratikus középből való kihullás lehetőségét. Orbánnak addig volt esélye Európa elfoglalására, amíg a rendszerének hamis demokratikus látszatát fenntartotta.

Orbán elvétette a túlzott orosz és kínai barátságot is, mert nem ismeri az orosz maffiát, hogy ezzel az ő önrendelkezésének vége, s a kínai kommunista államot sem, amelyben megbízni nem lehet (s amelyből világpolitikai tényező soha nem lesz, mert az emberek nem kínai filmeket néznek, és nem a kínail életformára vágynak, hanem az amerikaira). Orbánnak akkor lett volna esélye Európa és a világ fasizálására, ha a világ liberális demokratái között marad, akik legitimálják őt, és észrevétlenül szerezheti meg az európai többség támogatását a leplezett fasizmushoz. A szélsőjobboldalra ugyanis soha nem fog a többség szavazni.

Ha Orbánt a simlis “bölcsek” simliskedése ellenére (mert arra kérték fel őket, hogy elsimítsák a visszautat Orbánnak) kivágják a Néppártból, a “jobbközépből”, neki európai és nemzetközi szinten vége. Bár így lenne, a pezsgő még a hűtőben van. Sajnos, ez még mindig nem dőlt el véglegesen, de egy biztos: az “Orbán-mítosznak” vége. Ebből a mai helyzetéből csak egy nagyon erős európa-párti fordulattal térhetne vissza, amire reményeink szerint már nem lesz képes. Néhány éve még attól lehetett tartani, hogy a világ leszavazza majd demokratikusan a demokráciát, és a nyugati liberális demokráciákban is a fasiszták kerülnek hatalomra. A liberális értelmiség jó szokásához híven elhitte azokat a baromságokat, hogy ez “elitellenes lázadás”, ami ellen nem lehet semmit tenni. De szerencsére nélkülük is kiderült még időben, hogy ez az orosz titkosszolgálat propagandája és szélsőjobboldali fasiszták közös támadása a demokrácia ellen, aminek ellent kell állni, és a hazugságaikat nem szabad átvenni és tudomásul venni.

*

A világdiktatúrához (és benne a sok kicsi diktatúrához) egy olyan emberre van szükség, aki elhiteti, hogy a demokratikus közepet reformálja meg, és hoz valami újat és jobbat, de az nem a szélsőjobb. Mára az kiderült, hogy ez az ember nem Orbán Viktor lesz. Orbánt elsodorta saját fasiszta diktátorsága, lehullott az álarca, utóvédharcait folytatja. De előbb-utóbb a helyére kerül a szélsőjobboldal ölelő karjaiban. Ott a helye. Egy ostoba pojáca, tehetségtelen hülye, aki olyan lehetőséget puskázott el, ami nem sok embernek adatik, hogy a világ főgonosza lehessen. Azzal a szereppel soha nem elégedett volna meg, hogy egy tisztelt demokratikus vezető a sok között. Ő luciferi szerepre vágyott, amelyhez mindig számíthat bárki az egyházak odaadó támogatására.

A lényeg, hogy megméretett, és könnyűnek találtatott. A hülyeségére azzal tette fel a koronát, hogy amikor végre fogadják a Fehér Házban, mert kifizetett egy meghívást az adófizetők pénzéből, még akkor sem lehet dicsőséges a bevonulása, akkor sem élvezheti a dicsfényt, mert amerikai kétpárti szenátusi tiltakozás és a világsajtó undora és megvetése kíséri. Ennél nagyobb bukást nem lehet elképzelni, ennyire csak egy tökéletesen alkalmatlan hülye csinálja ki magát. Vigasztalódhat Orbán azzal, hogy ugyan nemzetközi selejt, de a magyaroknak leárazva egy ideig még jó lesz.