Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az " Ellenzék"

Mi van akkor, ha az „ellenzék” bevallja, hogy az Alaptörvény érvénytelen?

 

Képtalálat a következőre: „ál ellenzék”

 

Korábban a DK szóvivője már megpendítette, hogy az Alaptörvény érvénytelen, „ezért a
köztársasági elnök illegitim”. De azóta már mások is megpendítették, gondosan hallgatva annak
következményeiről.
Na ja. Az „ellenzék” már csak ilyen. Az Alaptörvény érvénytelensége, amiről 7 éve hazudnak,
immár napirendre került, mert már tovább nem hallgatható el, köszönhetően az Alkotmányos
Ellenállás és a Népszuverenitás mozgalom korábbi és mostani tevékenységének, és persze más
háttértevékenységnek is.
Na de mi van akkor, ha az „ellenzék” színt vall, hogy az Alaptörvény érvénytelen?
* Vajon bevallják-e, hogy már 7 éve a Fidesz-KDNP nevű szervezettel közösen működtetnek egy
megszálló magánszervezetet, amely azzal tudja fenntartani a hatalmát, mert a média, és pont az
„ellenzék” aktív segítségével magyar államnak hazudja magát?
* Vajon bevallják-e, hogy 7 éve törvénytelenül és illegálisan csinálnak úgy, mintha lenne érvényes
mandátumuk?
* Vajon bevallják-e, hogy 7 éve nincs jogalkotási joguk, és az összes jogszabálynak hazudott
rendelkezés kamu?
* Vajon bevallják-e, hogy 7 éve törvénytelenül és illegálisan vannak ott és szavaznak az Európai
Parlamentben?
* Vajon bevallják-e, hogy részesként 7 éve folytatólagosan, bűnszervezetben, kirívóan nagy értékre
követik el a csalás és közokirat hamisítás bűncselekményét (az összes képviselőként történt aláírás,
és az összes szavazás ennek minősül)?
* Vajon bevallják-e, hogy 7 éve jogtalanul veszik fel az összes juttatást, amit vissza kell, hogy
fizessenek?
* Vajon bevallják-e, hogy mivel a közösen működtetett illegális magánszervezet idegen megszálló
hatalomnak minősül, ezért elkövették a BTK szerinti hazárulás bűncselekményét is?
* Vajon bevallják-e, hogy azzal, hogy közösen működtették ezt a megszálló magánszervezetet,
részesei e szervezet által elkövetett minden más bűncselekménynek is?
Nem fogják, mert akkor nem kerülhetik el a felelősségre vonást ők se, ezért a diktatúra fenntartása
elemi érdekük.
Hiába állnának élére valami kamu „ellenállásnak”, amit pedzegetnek, még akkor is, ha sikerrel
járnának, a fentiek miatt nem úszhatják meg. Ha máshol nem, hát Hágában nekik is felelniük kell.
Csak idő kérdése.
Ezért aztán a magyar nép lehetősége és feladata, hogy az illegális magánszervezetet Fideszestűl,
„ellenzékestül” megszüntesse, és felelősségre vonja. Ezzel párhuzamosan felépítse az érte és nem
ellene működő új magyar államát.

Bende István

 

________________________________________________________________________
 
 

 

Ha bele akartok szólni a sorsotok irányításába… 2019-01-02 Szerző: admin Akkor segítsetek abban, hogy a jogállam helyre álljon. Mert Orbán Magyarországában erre halvány remény nincs. Mindenkiben jó lenne, ha tudatosulna az, hogy Orbán alaptörvénye Orbánt védi. De az alkotmány, ami még ma is a hatályos jogszabály az a népet védi, ezért kell az alkotmányos rendet helyre álli tani. Mert az Orbáni törvények arra épültek alkotmányellenesen, hogy a népet mimnél jobban kiszolgáltatottá tegyék, rabszolgákká tegyék a népet a saját hazájukban. Ennek kell véget vetni. Az, ami erre az Orbáni alaptörvényre épült mind semmis mind érvénytelen! Nincs se kormány se miniszterelnök se ellenzék! Alkotmányos válság van! Helyre kell állítani a jogfolytonosságot. Csak egy így van mód arra, hogy ezt a gennyedző sebet a nép eltörölje. Ha azt gondoljátok, hogy ezen egy kormányváltás segít, az téved! Nem elég már ez csak folytatná, aki átveszi Orbántól a “kormányrudat” És merre hogyan mi alapján kormányozna? Rendszerváltás kell. A népnek pedig szembe kell nézni azzal, hogy le, kell számolni a harmincévnyi hazugsággal. Mert itt nem történt 1989-rendszerváltás. Itt módszerváltás történt átmentették magukat a hatalomba és kirabolták kifosztották az országot. Véget kell ennek vetni. A népnek kell alkotmányoznia és megalkotnia a saját alkotmányát. Ami alapján egy jogállamban élhet tovább ez az agyonnyúzott nép. Nem lehet, egy homokos talajra házat építeni előbb a ház alapját kell megalapozni ahhoz, hogy a ház stabilan, álljon. Ehhez kell a nép a jogtudatos nép. Aki nem engedi magát félre vezetni, hanem együtt dönteni el merre és milyen irányba haladjon tovább.