Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A KORSZAK AMELYBEN SZÜLETTEM

Talán az a legszerencsésebb, ha nem én foglalok állást a kor megítélése tekintetében hanem a történelmi 30 év ami kötelez arra, hogy létre hozzam a bejegyzést.Annyit mindenképpen le kell, hogy írjak, hogy éltem a rendszerben de a mindenki számára általános iskolai kisdobos és úttörő tagságot leszámítva nem vettem részt a politikában sőt, amerikai dolgokkal töltöttem hobbi szinten a szabadidőmet indiánokkal és folk zenével. Soha nem szenvedtem hátrány ezek miatt, nem ért semmilyen zaklatás. Kádár János halálának és az igazságnak tartozom azzal, hogy emléket állítsak a kornak amelybe beleszülettem. Ide kattintással olvasható egy méltányos írás amit osztani tudok, a saját életemet mai szemmel átgondolva. Rengeted hiba volt benne és lényegében diktatúra volt, amit ki lehetett volna javítani közös munkával. Az alapértékei azonban jóval emberségesebbek voltak a mai átlagember számára.

 

ujmarcius.com
 
Kádár János népszerűsége a rendszerváltás után 30 évvel is töretlen.…
Tizenegy  érv, hogy miért volt jobb a Kádár rendszerben élni.
A fiatalok nem céltalanul bandáztak, mert az Úttörő Szövetség anélkül, hogy bárkit kényszerített volna a részvételre ( legalábbis az én általános iskolámban ) rendkívül gazdag sport és kulturális életet biztosított a fiataloknak és nem agymosási tevékenységet végzett. Ilyen volt a felnövekvő fiatalság harmonikus élete a Magyar Népköztársaságban.
______________________________________________________________________
 
 
 
 
_____________________________________________________________________
 
Azok számára akik nem pontosan ismerik a kommunista rendszer eredeti gondolatát az alábbi blog ad hasznos információkat.
 
 
_____________________________________________________________________
 
 

 

 

Bár még meg sem születtem és senki nem erőltette rám, minden porcikámban gyűlölöm a faszizmust! Ennek a rendszernek  köszönhető, hogy annyi honfitársam élete ami egyszeri és nem megismételhető, egyszerűen tragédia volt.Az emberiség történelmébe hasonlónak soha nem szabad megismétlődnie! Az én életemhez tartozik ha másért nem is, de soha nem láthattam meg sok rokonomat akiket ez a háború elszakított tőlem. Azt gondolom, hogy itt kellett emlékeztetnem mindenkit egy kis átgondolásra.

 

 

ÉLJEN ÁPRILIS 4., FELSZABADULÁSUNK 72. ÉVFORDULÓJA!

 

Hetvenkét évvel ezelőtt vége lett annak a háborúnak, melyen az ország nem nyert semmit, de elvesztett majd' egymillió embert.
Elvesztette a nemzeti vagyon negyven százalékát is - ennél többet csak a rendszerváltás során sikerült elveszítenünk.
Veszteségeink közé sorolom a társadalom szétverését, ember ember ellen való fordítását, melynek következményei a mai napig hatnak, és melynek gyászos következményeiből szinte semmit nem tanult az ország.
Emlékezzünk hát ezen a napon a háború áldozataira, emlékezzünk gyilkosaikra és próbáljuk meg végre levonni a tanulságokat.
És igen, dicsőség a szovjet katonának, aki leverte a nácizmust, és aki a hazájában elkövetett gyalázatos tetteinkért cserébe nem irtott ki bennünket mind egy szálig.
Tanulni kellene a történelemből, nem pedig vágyainkhoz igazítani...

 

_____________________________________________________________________

 

Feltehetnénk a kérdést úgy is, mi a hasonlóság Kádár és Orbán között, a válasz pedig nagyon egyszerű: semmi. Az viszont már furcsa, hogy ez a volt kommunista diktátorra, a most harminc éve elhunyt Kádár Jánosra nézve hízelgő. Kádár halálának évfordulója alkalmat kínál arra, hogy Magyarország legutóbbi diktátorával vessük össze az ország új teljhatalmú önkényurát. Orbánra nézve lesújtó az összevetés, még akkor is, ha Kádár Jánost az 1956-os megtorlás, valamint Nagy Imre és társai halála miatt súlyos felelősség terheli. Orbánról ugyanis még nem lehet tudni, hogyan végzi, ha egyszer lesz valódi ellenzéke.

A két karakter összevetése azért is érdekes, mert az életvitelt és a mentalitást tekintve az ateista Kádár János százszor keresztényibb ember volt, mint a névleges kereszténység nevében kormányzó Orbán. A hitetlen Kádár jobban hitt abban az eszmében, legyen az bármekkora tévedés, mint Orbán a kereszténységben, amelynek megcsúfolása Orbán minden cselekedete. De Kádár egyenlőség eszméjében is több volt a keresztényi elem, a bibliai felfogás, mint Orbán keresztény-nemzeti ideológiájában, amelynek lényege a tekintélyelvűség, a kivételezés, a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és embertelenség.

 

Ne felejtsük azt sem, hogy Kádár egész életében az ellen harcolt, amit most Orbán képvisel. Nála jobban senki nem utálta a horthyzmust, talán csak e sorok szerzője, pedig a horthista csendőrség Csermanek Jánost kínozta, nem e sorok szerzőjét. Viszont a nácikkal való szövetségre nincs mentség, a holokausztra nincs mentség, a magyar fiatalok Don-kanyarba küldésére nincs mentség, az antiszmitizmusra nincs mentség, a Népszava újságíróinak meggyilkolására nincs mentség, a kereszténység nevében elkövetett embertelenségre, fasizmusra, gyilkolásra, tömegek elszegényítésére, a csendőrökre nincs mentség.

Önmagában az a tény, hogy a gyűlölt Orbán-rendszer mintája a horthyzmus és annak hazug keresztényfasiszta ideológiája, elégséges ahhoz, hogy e sorok írója szívéből utálja Horthyt, akit háborús bűnökért fel kellett volna akasztani, és ez pontosan kifejezi mind az ideológiát, mind a rendszert, amit ma Orbán restaurál. Ezért e sorok írója már csak ennek okán is, ha választania kellene, ezerszer inkább Kádár Jánost választaná, mint Orbán Viktort. Az alábbiakban ezt bővebben is megindokolom, de jegyezzünk meg annyit, hogy Kádár orosz hadsereg által megszállt országban vezetett egy diktatúrát, Orbán viszont szabad országból, ellenséges haderő nélkül épített egy diktatúrát, és ült a magyar nép nyakára.

Mielőtt bárki félreértené, Kádár Jánosra a választásom csak Orbánnal való összehasonlításban áll meg, és ez még csak kérdés tárgya sem lehet, mert Orbánhoz képest Kádár egy humanista, a népét szerető, puritán, tisztességes ember volt, aki nem elbutította a népet, nem megszüntette a Magyar Tudományos Akadémiát, nem harácsolt a bűnöző családjának és a strómanjainak, hanem a maga ideológiai és katonai korlátai között őszintén akarta e nép felemelkedését. Hozzá képest Orbán maga a tatárjárás. Kádár csak Orbánnal való összevetésben áll meg, mert ha Kádár és demokratikus ellenzéke között kell választani, akkor nem kérdés, hogy Kőszeg Ferenc, Iványi Gábor, Demszky Gábor, Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Solt Ottília és társaikra esik a választásom, akiket Orbán még Kádárnál is jobban gyűlöl.

Tehát nem két diktatúra közül favorizálom az egyiket, nem is két diktátor közül választom valamelyiket, hanem a jelenlegi diktátort vetem össze a legutóbbi diktátorral, aki a megszálló orosz hadsereg kezében volt, hogy a két emberi mentalitás bemutatásával érzékeltessem a jelenlegi zsarnok ocsmányságát és minősíthetetlen karakterét, aki Kádárhoz képest is egy aljas és szemét ember, akinek hazug természete szállóigévé lett a “pávatánc” kifejezésben (amit ő pozitív tulajdonságnak gondol, mert annyira romlott ember, hogy ennek a képmutató, hazug, kétszínű magatartásnak az erkölcstelenségét sem érzi).

 

Kádár János egy eszmét szolgált, és hitt abban. Orbán önmaga hatalomvágyát és kleptomániáját szolgálja, amihez egy eszmére hivatkozik, amiben nem is hisz, vagy legalábbis ennek az eszmének nem tartja be egyetlen parancsát sem. Kádár János apafigurája lett a magyar embereknek, mert valóban azt érezhették, hogy Kádár rendszere a szegényekért, a hátrányos helyzetűekért van. Ennek köszönheti Orbán is azt, hogy nem disznóólat pucol Felcsúton, hanem elvégezhette ingyen a jogi egyetemet. Orbán rendszerében Orbán Viktor a felcsúti focicsapat gondnoka lehetne ma, aki vasárnaponként meszeli a pályát.

Kádár nem törekedett arra, hogy a kultúrát és a tudományt megfojtsa, a gyerekeket elbutítsa, a tudósokat elüldözze. A tudományt az ideológia keretei közé kényszerítették, de még ez sem teljesen igaz, mert a polgári csökevénynek számító tudományokat is gyakorolták, megjelentek jó könyvek, a tanulás érték volt, amit többre becsültek a pénznél. Az embereket tisztelték, és nem bízták sem a művészetet, sem a tudományt Káslerekre, Palkovicsokra. Aczél György ezekhez a babonás és gonosz paprikajancsikhoz képest egy felvilágosult entellektüel volt. A kádári diktatúrában nem volt olyan gyűlölet, mint az orbáni “keresztény” Magyarországon.

Kádár rendszerében, bármily furcsa, voltak emberi értékek, amelyekre nevelték a társadalmat. Orbán rendszere olyan, mint a névadója: embertelen, hazug, mocskos, kontraproduktív. Kádár János nem lopta el az ország vagyonát, nem hízlalta a családját, nem élősködött az ország zsírján, mint az Orbán-család, a strómanokkal és már a strómanok családjaival. Kádár egy jobb világot akart a magyar népnek, Orbán az ország vagyonát akarja a vérszívó, élősködő, nagypofájú családjával együtt. Össze nem lehet hasonlítani a két ember mentalitását és tisztességét. Kádár egy megszállt országban kereste a reálpolitikai határait saját képességeinek és ideológiájának korlátai között. De ez még mindig százszor különb, tisztességesebb, mint egy szabad ország megszállása, szabadságának elvétele, az ország kifosztása és lepusztítása.

A késő kádári évek ezerszer élhetőbbek voltak, mint az Orbán-rendszer, amit csak az uniós tagság, az uniós támogatások, a szabad utazás és munkavállalás tesz elviselhetővé. Mi utáltuk akkor azt, de az nem volt ennyire primitív, aljas és gyűlölködő rendszer, mint ez. Semmivel nem cserélném el a szabad liberális demokráciát, a jogállamot, de ha a reformált, demokratizált szocializmus vagy az orbáni fasizmus között kellene választani, nem kérdés, hogy az előbbit választanám, még az is százszor különb lenne ennél a mocskos rendszernél. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, véletlenül sem ezzel a lenlegi, létező baloldallal, amely csak formálisan örököse a Kádár-rendszernek, valójában jobban hasonlítanak Orbánra, mint Kádárra.

Nem szeretném idealizálni sem Kádár János személyét, sem a rendszerét, de az évforduló kapcsán nem ártana kicsit felidézni az alakját, mert Kádár-népe lett Orbán rajongója. Legalább a különbséget vegyék észre, hova züllöttek le ők maguk is, akik a felcsúti maffiát támogatják. Ehhez képest a Kádár-rendszer intelligens, pozitív értékeket képviselő jogállam volt. Ahogy az MSZMP a Fidesz nevű bűnszervezethez képest egy demokratikus párt volt, amelyben volt pártélet, belső ellenzék, volt belső ellenőrzés, még Kádár Jánosnak is volt kontrollja. Orbán olyan, mint egy haramiavezér, kalóz, a legkisebb kontroll, ellensúly, törvény, erkölcs nélkül. Orbán “keresztény” erkölcséhez képest a sokat gúnyolt szocialista erkölcs maga volt a tízparancsolat.

Minden összehasonlítás sántít. Valószínűleg kiverne bennünket a víz, ha holnap Kádár János megjelenne, és ő uralkodna. De éppen ezért döbbenetes, hogy Orbán ebben az összehasonlításban sem képes megfelelni. A dakotaviccek és a műparaszt stílus nem segít. Kádárnál sokkal romlottabb, gonoszabb, mocskosabb ember. Kádár ma tükör lehet az egész magyar népnek is, hova süllyedt 1989-es önmagához képest is.

 

„VÉRESKEZŰ DIKTÁTOR” – jegyzet –

Kedves Zoltán!

 

 

 

Miután „Köszönet, Ági!” c. szerdai jegyzetemre adott válaszodra reagálni ott nem tudtam (valószínűleg terjedelmi okok miatt), ezért most újabb jegyzet formájában próbálom kifejteni érveimet a témáról.

 

 

 

Hogy Kádár János egy véreskezű diktátor volt-e, vagy az egyik legnagyobb alakja történelmünknek, aki felvállalt igen hálátlan szerepével a nagy testvér árnyékában megmentette az országot egy sokkal véresebb polgárháborútól ill. attól, hogy a „testvéri erők" a rendcsinálást szabad belátásuk szerint végezzék el, azt majd a történelem fogja eldönteni. Hogy ennek voltak nagyon súlyos és számos esetben vétlen áldozatai, az vitathatatlan. Miként az is, hogy ha nem ő vitte volna a végig ezt a kényszerű folyamatot, akkor aztán tényleg megnézhettük volna magunkat! De valahogy már nem akaródzik a mai „elemzőknek” emlékezni arra a tényre, hogy a szovjet csapatok hívás nélkül is kétségtelenül postafordultával beavatkoztak volna!

 

Ahogy memóriájukból az is kiesett valahogy, milyen objektív hazai és nemzetközi feltételek között kényszerült szembenézni az örökül kapott viszonyokkal, s ha mégoly nagy áldozatok árán is, sikerült megteremtenie egy élhető országot…

 

Kisgyermekként még olvasni sem tudtam, mikor kezembe került pár fehér kötésű könyv, az egyik egy iszonyatos „fotóalbum” volt, tele felakasztott, meglincselt és holtukban is meggyalázott egyenruhás és civil emberek százainak képeivel! Komolyan gondolhatja-e bárki is, hogy ezek az áldozatok büntetlenül maradhattak szovjet háttérrel vagy akár anélkül is?! Vagy azt, hogy az akkori (mindkét oldalon) felfokozott indulatok közepette ezt valaki is levezényelhette volna anélkül, hogy vétlenek is áldozatul essenek?

 

Kádár ’56-ot először népfelkelésnek minősítette, mert úgy is kezdődött!

 

Ám hogy mivé torzították pillanatok alatt a nép jogos követeléseinek megnyilvánulását az irányítást kezükbe vevő reakciós erők, azt hogy - hogy nem, megint csak mellőzik tudomásul venni nagytudású történészeink, reformpolitikusaink és politológusaink! (Ld. a Mindszenthy beszéd, a csőcselék és a börtöntöltelékek rászabadítása a jogaikért harcolókra, beszivárogtatásuk soraikba, stb.)

 

Azok a sötét és pillanatok alatt meghatározóvá vált folyamatok engem kísértetiesen emlékeztetnek a 2006-os bp.-i eseményekre, melyek nyilvánvaló célja a háttérben állók részéről ismét a hatalom átvételével a demokratikus rendszer megdöntése volt!

 

Ezt mára már kétségek nélkül a bőrünkön tapasztalhatjuk az újabb „fülkeforradami” változások „sikereként”! S ahogy ’56-ban, úgy fél évszázaddal később is nagyszerűen mozgatták a szálakat azok a rejtőzködő politikai erők, amelyek kiválóan megkoreografált módon újfent gátlástalanul használták fel félrevezetett híveiket aljas törekvéseik elérése érdekében – akár valóban békés tüntetőiket vetve oda az általuk szándékoltan elszabadított indulatok és barbár rombolás megfékezésének áldozataiként.

 

S ím, a kiválóan szervezett propaganda hatására megint nem a valódi bűnösök felett tört pálcát a közvélemény, mely csúfosan felült megváltó vezírük manipulációinak– semmit nem tanulva a történelemből, pusztán hamis reményei által vezérelve!!!

 

Nagyon vázlatosan most ennyit az első tételesen cáfolható vádpontról Kádárral szemben.

 

 

 

A rendszerét ért kritika legalább annyira irreális és a tényeket tagadó csúsztatás, mint amellyel a személyét próbálják sározni!

 

A vesztes világháborút s nem sokkal később az ’56-ot követő iszonyúan nehéz társadalmi és gazdasági helyzetben kellett a lerombolt országot konszolidálnia egy vasfüggönnyel kettészakított világban, és perspektívát, hitet adnia népének. Ezt pedig sikerült is megvalósítania, noha a soroltakon túl hosszú éveken át még igen jelentős jóvátételi kötelezettségek is sújtották az országot!

 

Ha valakinek, hát neki valóban bőven lett volna rá oka, mégsem hivatkozott soha a múlt örökségére – valóban jó politikusként csak tette a dolgát a jövőre, az elérendő célokra koncentrálva!!!

 

S évről évre épült, szépült, gyarapodott az ország. Háborús sebek tűntek el, új városok, gyárak, kórházak, iskolák, utak, vasutak, hidak, áruházak és szállodaláncok épültek fel, mert a lakosság többsége bízni tudott abban az emberben, aki minden egyéni (nagyon súlyos) sérelmét félretéve egész életét, minden tehetségét népe szolgálatába állította azért, hogy először történelme során az boldogulhasson végre!

 

S igazi reálpolitikusként fokról fokra elérte azt is, hogy a létbiztonság megteremtésén túl a demokratikus- és szabadságjogok is mindinkább kiszélesedhessenek.

 

Arról pedig szintén nem szól a fáma, hogy az ő regnálása alatt is átélt a világ egy igen súlyos olajválságot, ami akkoriban hasonló következményekkel járt, mint a mostani, tehát nem felélési szándékkal kényszerült felvenni 8 mrd $-nyi hitelt, ami az ő nevéhez köthető, hanem azért, hogy az ország talpon maradhasson, beruházásait ne kelljen leállítani – vagyis volt mögötte bőven felmutatható, az országnak jövedelmet termelő új érték!

 

A további 13 mrd $ pedig már a „reformerek” kontóját terheli, akik liberális törekvéseinek igencsak gátja volt Kádár személye, ezért mozgásterét rohamosan szűkítve, majd őt teljesen félreállítva nagy-nagy szorgalommal álltak neki a rendszer aláásásának – módszeres kitartásukkal saját érdekeik érvényesíthetőségét teremtve meg. Ugyanígy a suttogó propaganda eszközeit is bevetve, amellyel igyekeztek őt lejáratni, hogy végül halálakor vicsorgó hiénákként tépjék cafatokká méltán megérdemelt nimbuszát!

 

S míg a nagyvilág vezető politikusai korrekt módon méltatták elvitathatatlan érdemeit, az elmúlt bő 2 évtizedben ők (akik immár szinte minden baloldali értéket megtagadtak) szünet nélkül mindent megtettek s máig is megtesznek azért, hogy emlékét bemocskolva megbélyegezzék azt az embert, akinek köszönhetően az ország lakossága történelmének eddigi legigazságosabb, legkiegyensúlyozottabb korszakát köszönheti.

 

 

 

Mert nézzük meg, mi is jutott osztályrészül előtte, vagy a rendszerváltást követően a kisembereknek?

 

Hihetetlen nyomor, tomboló fasizmus, világháborúk vágóhídja és pusztításai, milliós nagyságrendben áldozatok!

 

Majd az új demokratikus jogállaminak deklarált formációban a demokrácia és a szabadság szent nevében a „szociális piacgazdaság” ígérete helyett a vadkapitalista viszonyok totális elszabadítása, azonnali hatállyal padlóra küldött gazdaság, munkanélküliség, a nyomor és kilátástalanság ismételt megjelenése az ország korábbi több évtizedes erőfeszítései produktumainak teljes kiárusítása, elprivatizálása s az egyre újabb megszorítások ellenére! Az egészségügy, az oktatási és a szociális ellátórendszer rohamos leépítése – s hozzá egy az állandósult hatalmi harcok következtében atomjaira porlasztott, gyűlölködő társadalom. E kört bezárva pedig végső kegyelemdöfésként a teljes csőd határáig elmélyített politikai, gazdasági, szociális és erkölcsi válság, amit mindennek egyenes következményeként újra a náci eszmékre alapozottan a feudális viszonyokat visszaállító diktatúra kiépülése koronáz meg!

 

Államadósságunk eközben 2009-re már 225 mrd $-ra rúgott, s azóta is csak tovább nőtt! A számszerű adatok noha önmagukban is döbbenetesek, a valós arányokat még így is jótékonyan eltakarják, mivel a szintén a többszörösére nőtt árfolyamkülönbséget nem jelenítik meg!

 

 

 

Hadd emlékeztessek ezért minden lelkes népmegváltónkat arra: EGYKOR NEM EZT ÍGÉRTÉK, mi pedig NEM ERRE SZAVAZTUNK – s ők végképp NEM ERRE TETTÉK LE AZ ESKÜJÜKET!!!

 

És arra is hadd hívjam fel a figyelmüket, hogy az ország lakosságának döntő többsége soha, egyetlen percig sem fordult Kádár ellen: munkásságát, érdemeit mindvégig elismerve kitartott mellette, ezért rendszerének bukása sem ilyen okokra vezethető vissza! Szintúgy nem a mai politikai „elit” népe sorsáért aggódó forradalmi kiállásának tudható be, hanem alapvetően azok a nemzetközi folyamatok vezettek a szocialista rendszer egészének összeomlásához, melyeket Gorbacsov regnálása indított el, törvényszerűen maga alá temetve a kádári érát is.

 

A hazai politikai élet régi és új üdvöskéi csupán saját javukra fordítva kihasználták a kínálkozó helyzetet – betakarítva természetesen az utolsó évek során végzett aknamunkájuk így beérett gyümölcseit is.

 

Ami pedig végképp elkeserítő, és soha meg nem bocsátható bűnük, hogy alattomban éppen azok mesterkedtek félreállításán, a szocialita táboron belül erősen rendhagyó rendszere leépítésének előkészítésén, később pedig egész életműve totális lerombolásán, akik a legtöbbet kapták rendszerétől – s akik eddigi produktumuk alapján közelébe sem érnek Kádár egészen kivételes politikusi és emberi nagyságának!

 

Lelkük rajta…

 

(Én mindig úgy vélekedtem: a kutya, amelyik belemar a kézbe, amely etette, az hamis…!)

 

 

 

Nekem nincs kétségem afelől, hogy majd egy erkölcsileg jóval tisztább korszakában hazánknak helyükre kerülnek az értékek, s elválasztva az ocsút a búzától végre, így Ő is méltó helyére kerülhet a történelemkönyveink lapjain!

 

Ami vigasztaló számomra az az, hogy az emberek messze-messze nagyobb arányban, mint azt odafent feltételeznék, ezt az értékelést már régen megtették (bármennyire szeretik is felsőbb szinteken kivétel nélkül a pórnépet teljesen ostobának vélni). S noha nem hangoztatják, szívükben megőrizték jó emlékét, ha őt s immár földi maradványait is kényszerűen elveszítették!

 

(Apropó, vajon miért is nem sikerült felkutatni az elkövetőket?!)

 

 

 

Nos, az utókor ítélkezik majd arról is, miként értékelendő az a közel negyed század, amely azóta eltelt. Ez nyilván nem mostanában következik be, de senki a főszereplők közül nem kerülheti el: kinek-kinek egyszer még el kell számolnia a lelkiismeretével: mennyit is tett valójában a hazájáért s népe szolgálatáért – vagy éppen az ellen…?!

 

 

 

Ui.: Erre az értékelésemre reagáló újabb választ nem várok, úgysem tudnánk egymást meggyőzni merőben eltérő álláspontunk igazságáról! Egykor az MSZP figyelmét próbáltam felhívni arra, mennyire rossz taktikát követ Szili Katalin köztársasági elnökké jelölésével. Hiába tettem… A Tőled kapott válasz szintén arról győzött meg, most is felesleges volt a jószándékú figyelmeztetés ezúttal a DK felé, hogy nem balra kell keresnie a legfőbb ellent, még inkább megosztva erőinket, s igen nagy számban a becsületüket tisztán megőrzött embereket sértve meg, ill. taszítva el maguktól teljesen értelmetlenül, ezzel akár egyenesen a szélsőjobb karjaiba lökve az így kirekesztetteket!

 

Valaki egykor azt mondta: „Velünk van, aki nincs ellenünk!” Legalább ennyit nem ártana elfogadni tőle hasznos útmutatásként…

 

 

 

A valamivel reálisabb következtetések levonásához végül ajánlom még Gere János és Kné Pungor Zsuzsa számokban kifejezett elemzéseit. (Hátha segít eligazodni legalább a józanul gondolkodóknak!) Nem teljes ugyan, mert csak a jelenlegi válság kiteljesedéséig tartalmazza az adatokat, de azért igen beszédesen reprezentálják a rendszerváltás óta elért „eredményeket”.)

 

Íme:

 

 

 

Állapotfrissítés

 

Készítette: János Gere

 

 

 

Tárgy : 20 év tényei! Szép eredmények! 1989-2009

 

EZ VALÓBAN DÖBBENETES ! !

 

20 év számokban Ez a "fejlődés" megdöbbentő!

 

20 év számokban, avagy a magyar kapitalizmus diszkrét bája.

 

 

 

... Magyarország népessége.

 

1989-ben: 10 millió 374 ezer fő

 

2009-ben: 10 millió 016 ezer fő

 

 

 

Magyarország külső adóssága (bruttó).

 

1989-ben: 21 milliárd USD

 

2009-ben: 225 milliárd USD

 

 

 

Nyilvántartott munkanélküliek száma.

 

1989-ben: mintegy 30 ezer fő

 

2009-ben: mintegy 470 ezer fő

 

 

 

Létminimum alatt élők száma.

 

1989-ben: mintegy 900 ezer fő

 

2009-ben: mintegy 3 millió 300 ezer fő

 

 

 

Hajléktalanok száma (becsült adat).

 

1989-ben: 5-10 ezer fő

 

2009-ben: 50-70 ezer fő

 

 

 

Újépítésű lakások száma.

 

1989-ben: 51 ezer 500 db.

 

2009-ben: 28 ezer 400 db.

 

 

 

Házasságkötések száma.

 

1989-ben: mintegy 70 ezer

 

2009-ben: mintegy 42 ezer

 

 

 

Válások száma.

 

1980-as évek: 1000 házasságkötésre 350 válás

 

2000-es évek: 1000 házasságkötésre 590 válás

 

 

 

Élve születések száma.

 

1989-ben: mintegy 127 ezer

 

2009-ben: mintegy 96 ezer

 

 

 

Házasságon kívül született gyermekek száma.

 

1980-as évek: minden nyolcadik gyermek született házasságon kívül

 

2000-es évek: minden harmadik gyermek született házasságon kívül

 

 

 

Összes bűncselekmények száma:

 

1989-ben: mintegy 225 ezer bűneset

 

2009-ben: mintegy 410 ezer bűneset

 

 

 

Befejezésül még egy jelzésértékű számadat:

 

Bogár László közgazdász professzor szerint.

 

A jelenlegi átlagos 120-130 ezer forintos havi fizetés vásárlóértékét tekintve ("folyó áron") annyit ér, mint az 1978-as átlagos munkabér, vagyis 3600 forint!

 

 

 

Hozzáteszem:

 

Míg 1978-ban egy egyedül élő az átlagos keresetéből a lakása rezsijére 20%-ot költött, addig ma, ez 80%!

 

 

 

Döbbenetes!

 

És már azóta is eltelt három év!

 

 

 

Zsuzsa Kné Pungor

 

Az államadósággal meg ez a helyzet:

 

 

 

 

 

Államadósság 2009 április: 19205,6 milliárd Ft.

 

Államadósság 2010 április: 19323.1 milliárd Ft. (+116,5 milliárd Ft.)

 

Államadósság 2011 április: 20552,4 milliárd Ft. (+1229,3 milliárd Ft.)

 

Államadósság 2012 április: 20742,9 milliárd Ft. (+190,5 milliárd Ft.)

 

 

 

http://www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy