Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A KORSZAK AMELYBEN SZÜLETTEM ÉS ÉLEK

 

Le merjük írni: Kádár alatt minden sokkal jobb volt, mint most Orbán alatt! 2017. 08. 26. Share Facebook Email Print Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság: Kádár-rendszer, a 60-as, 70-es, 80-as évek, az emberarcú szocializmus, a legvidámabb barakk. Elrévedő nosztalgia, düh, gúnyos mosoly, fiatalkorunk, legyintés – kevés ilyen ellentétes megítélésű korszak található a magyar történelemben, ráadásul az emlékek még frissek: a mai harmincasok is különösebb erőlködés nélkül fel tudják idézni ide kapcsolódó emlékeiket. Talán tabukat döntögetünk mai összeállításunkkal, de mondjuk ki: a Kádár-rendszer Mátyás király uralkodása óta a magyar nép legsikeresebb, legboldogabb, leggazdagabb időszaka volt – nem véletlenül hozza ki szinte minden független felmérés Kádárt legnépszerűbb történelmi személyiségünknek. Ez nem érzelmi kérdés: ezek a puszta tények. Persze, nem mindenkinek alakult úgy akkoriban az élete, ahogy szerette volna, de nem hiszem, hogy mások egyéni szerencsétlensége, rossz sorsa miatt a többségnek utólag rosszul kellene magát éreznie. A magyar lakosság túlnyomó többségének igenis hatványozottan jobb sora volt, mint korábban vagy azóta bármikor. Békés gyarapodás, kiszámíthatóság: az értelmetlen, pusztító, idegen érdekekért vívott és elvesztett háborút gyors talpraállás, majd hosszú, békés évek váltották föl. Az újjáépítés soha nem látott mértékben adott munkát, új otthont a nemzetnek. A Horthy-korszak úrhatnám- és cselédtársadalma után olyanok juthattak összkomfortos lakáshoz és diplomához, akik húsz évvel korábban soha nem álmodhattak volna ilyenről. Tényleg jó volt magyarnak lenni: bizony, utoljára akkor lehettünk büszkék magyarságunkra. Nyugaton elismeréssel hívtak minket a legvidámabb barakknak, a csehszlovákok csak szimplán irigykedtek, a románoknak nem volt mit enniük, a lengyelek meg akkor még tényleg szerettek minket. Kádár János tényleg megoldotta zseniálisan lavírozó külpolitikájával, hogy a kecske is jóllakjon, és az a bizonyos káposzta is megmaradjon. Többszázmillióan jártak a világszerte elismert Ikarus-buszokkal, ették a lédús szabolcsi almát – a nyugatnémetek meg a DDR-esek pedig itt, a Balatonnál találkozhattak és költhették pénzüket. Bauxitbányászat, vaskohászat. Akkor még voltak bányáink, volt iparunk, volt mezőgazdaságunk. Persze most sokan jönnek, hogy elvették a földjüket meg a birtokukat – de tegyük szívünkre a kezünket: igazságos az, hogy a társadalom csak egy szűk rétege rendelkezik az erőforrások fölött és ott basáskodik egy hatalmas földdarabon, amit meg se tud művelni, másokkal dolgoztat éhbérért, a hasznot meg szépen zsebre rakja? A választ kinek-kinek a lelkiismeretére bízom, de amúgy nem. Legyen elég annyi: a korszerű termelőszövetkezetekkel, a gépesítéssel sokkalta hatékonyabban lehetett belső ellátásra is termelni – méltán vált KGST-szerte, de Nyugaton is hőn keresetté a magyar áru. Rubik-kocka, Az idő urai, Panyova, BudaPrint, Egervin, Tisza, Globus, Kanizsai bútor, Kispesti traktor, Váci úti Hajógyár! Milyen hajókat gyártanak manapság? Már a kenut is Kínából hozzák. Csepeli Vasmű, Ganz-Mávag, Alföldi porcelán, Pécsi kesztyű… Sportélet! A magyar sport a legjobbak között volt az egész világon relatív és abszolút értelemben is. Az olimpiai örökrangsoron elfoglalt helyünk sem a módszerváltás utáni sokszor szűk hét esztendőnek köszönhető… hanem inkább annak, hogy korábbi sikeres sportnemzetek bomlottak fel azóta, így még mindig valahogy meg tudtunk maradni az elitklubban. El tudjátok képzelni, milyen az, amikor a teltházas Népstadionban a magyar válogatott tétmeccsen is győzelmi esélyekkel lép pályára, és egy döntetlen után kifütyüljék? Ugye nem? Ma már egy Luxemburg feletti 1-0-val kiizzadt győzelem után is ódákat zengenek a csapatról. Régebben a kijutás volt a minimális elvárás, nem a harmadik-negyedik hely, meg a tisztes helytállás… A Videoton meg a Tatabányai Bányász végigverték Európát, a Fradi Juventusban nyerte meg a VVK-t, a Dózsa meg csak kis híján maradt le a KEK-ről az angolok ellen. Az MTK nevének hallatán még a zvezdások lába is megremegett, a Honvédot felemlegetve pedig még a tordinói patkolókovács is kezet csókolt. Kádár János maga. Ez egy végtelenül szerény, puritán ember volt. Sosem tagadta meg munkásparaszti származását, és élete végéig csak egy kis kertesházban lakott, amikor egyes elvtársak már fényűző, hivalkodó villákat-erődöket építtettek maguknak a hegyen. Kádár János olyan ember volt, hogy te vagy én vagy bárki odament hozzá egy május 1-jei ünnepségen, akkor mindig volt hozzá egy jó szava – soha nem volt fellengzős vagy leereszkedő, nem voltak allűrjei. Egyszerűen emberi volt, és az is tudott maradni – nem részegült meg a hatalomtól. Egyetlen szenvedélye volt: a vadászat. De úgy érzem, ez a minimum, ami kijár egy tízmilliós, sikeres ország vezetőjének. Tudod, milyen sztorik keringenek arról, hogy hogy tört rendszeresen borsot a ruszkik meg a Csau orra alá? Rengetegféleképpen. És igen, a szovjet megszállás, ami miatt a mai napig árulónak nevezik. Képzeld csak magad a helyébe! Te mit tettél volna? Nézed, ahogy a börtönökből kiszabadult köztörvényesek fosztogatnak, gyilkolásszák a szerencsétlen kiskatonákat, terrorizálják a lakosságot? Nem volt más választása, rendnek kellett lennie. Akkor lett volna hazaáruló, ha hagyja káoszba süllyedni a népét – így csak a nagyobb bajt előzte meg. Pedig megtehette volna ő is, hogy dobbant, mint azok, akiket ma meg hősként tisztelünk… akik aztán a 80-as, 90-es években bársonyszőnyegen, kackiásan vonultak vissza Magyarországra… de hát a rendszer mégis ezeket tünteti ki, nem azt, aki jóban-rosszban kitart a hazája mellett. Nem baj, én nem vártam soha semmiért hálát, magam miatt tettem. Nem tudtam volna elszámolni a lelkiismeretemmel. Rend volt! Mindamellett, hogy igenis volt sajtószabadság. Most neked az a sajtószabadság, ha leírom, hogy húzzanak az oroszok a picsába? Mindenki tudott a sorok között olvasni, mert ma szerinted másképp van? Igen, rend is volt. Aki erőszakoskodni vagy bűnözni próbált, azt azonnal elkapták és lecsukták. Ma mi van? Írjunk kérvényt, megvizsgálják, beterjesztik, felterjesztik, elbírálják – és közben kirámolták a lakásodat. Munkanélküliség se volt – gondoskodtak róla, hogy mindenki dolgozhasson. Aki meg nem akart dolgozni, azt vitték KMK-ra, nem volt mese. És bizony ott megvolt a helye a czigánynak is. Nagybátyám mesélte, évente kétszer kimentek a telepre mosdatni. Ott összefogdostak mindenkit, szépen megnyírták mindenkinek a haját, majd slaggal fürdettek. Te, embertelen vagy sem, ezeket muszáj valahogy kordában tartani, különben a fejedre nőnek. Próbálnád megvédeni a kis összekuporgatott vagyonkádat vagy a családodat ezektől, még téged ültetnek le önbíráskodásért, a tárgyaláson meg a képedbe röhögnek. És akármit mondasz, szabadság is volt. Nyelvet tanulhattál, dolgozhattál, kirándulhattál, zenélhettél. Azt csináltál, oda mentél, amit-ahova csak akartál. Ez, hogy nem utazhattál Nyugatra, ez hülyeség. Én is voltam, a Bandiék is voltak, aztán mi is mehettünk meg a Bandiék is. Ma meg? Ma lehet, hogy könnyebb utazni, de ma már megfizetni nem tudod! Itt van a boltokban a sok nyugati termék, de nincs rá az embernek pénze. A jó magyar terméket kiviszik, a magyar ipart leépítik, behozzák a silány külföldit, a hasznot meg kiviszik az országból. Támogatták a kultúrát – de nem csak szavakban. Lehetett menni színházba, moziba, a jobbnál jobb könyveket fillérekért vettük – a tévében pedig még igazi, minőségi szórakoztatás ment. Színházbérletünk volt, de az egész családodat elvihetted moziba hétvégenként, a beiskolázás pedig nem került egy teljes vagyonba. A fizikai dolgozók előnyt élveztek a lakáskiutalásnál, a szellemi munkások egy idő után már csak szövetkezetibe mehettek sok pénzért, mert még volt szolidaritás az államban! A 80-as évekre meg jobban éltünk szinte, mint az osztrákok, ott lehetett fusizni meg ügyeskedni, ahol csak akartál. Ha egy tíz évvel később születek… Ma meg? A gengszterváltás vadkapitalizmust hozott szabadrablással, csináltunk ide egy balkáni Indiát, kínai illegális elosztóközpontot, egy pornófővárost (a magyar pina világmárka), egy összeszerelőországot, szemétlerakóországot, ahol a neohorthysták ellen a nyugati kapitalizmus kebelén felnőtt neokommunisták harcolnak. Valaki csípjen meg, könyörgöm! OSZD MEG, HA EGYETÉRTESZ! Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:

 

Ki volt Csermanek János? Az '56-os forradalom véres kezű megtorlója, Magyarország teljhatalmú diktátora, a nagy manipulátor, aki élet és halál uraként sakkozott az emberi sorsokkal? Vagy a nép egyszerű gyermeke, a gulyáskommunizmus megteremtője, aki imádta hokedlin ülve, lábasból kanalazni a krumplis tésztát, csirkéket tartott a rózsadombi villája udvarán, és mindent megtett azért, hogy Magyarország a szovjet szuronyok árnyékában is a legvidámabb barakk legyen?

A kérdést 28 évvel Kádár halála után sem sikerült tisztességesen megválaszolnia a hazai történész szakmának. Az kétségtelen, hogy Kádár János a XX. század egyik legnagyobb jelentőségű magyar politikusa volt. De a pályafutásával kapcsolatban mai is jóformán csak kétféle, szélsőséges narratíva létezik:

  • Kádár János gyilkos, kollaboráns és hazaáruló volt.
  • Kádár János volt az emberarcú szocializmus atyja, az ő idejében minden jobb volt, mert mindenkinek volt munkája, kocsija és hobbitelke, tervezhető volt a jövő, nem volt ekkora a létbizonytalanság.

Sajnos az Uránia mozi dísztermében nemrég bemutatott új dokumentumfilmnek, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány gyártásában elkészült Kádár.komnak sem igazán sikerült egyértelmű választ adnia.

 

Az mindenképpen dicséretes hozzáállás volt az alkotók részéről, hogy a nem is annyira titkoltan jobboldali beállítottságú, viszont abszolút kameraképes, jó beszélőkéjű történészprofesszorok (például Dr. Szerencsés Károly, vagy épp az egykori ELTÉ-s tanárom, Dr. Horváth Attila, jelenlegi alkotmánybíró) mellett megszólaltatták a Kádár-korszakkal kapcsolatban az „ellenoldalt” is.

Jelen esetben azt a Berecz Jánost, aki nem tartozott sem a Pozsgay Imre- és Szűrös Mátyás-féle, Fidesz-holdudvarban kikötő reformkommunisták közé, sem a Horn Gyula és Medgyessy Péter nevével fémjelzett technokrata nómenklatúrába. Ő ugyanis nemcsak Kádár János egyik közeli bizalmasa volt az állampárti évtizedekben, de rendszerváltás után is kitartott a marxista elvek mellett, és az MSZP helyett az MSZMP-ben politizált tovább, egészen 1991-ig.

Sajnos azonban Berecz a Kádár.komban elég keveset szólalt meg, pedig személyes emlékeivel árnyalhatta volna a jobboldali történészek által sulykolt Kádár-képet. Ők ugyanis leginkább csak Kádár második világháború előtti, illegalitásban eltöltött éveire, a belügyminiszterségére, a bebörtönzésre valamint az '56-os forradalom alatti és utáni tevékenységére fókuszáltak.

Az nagyjából 10 percben el lett intézve, hogy az 1947-es fordulattól az 1989-es rendszerváltásig azért közel sem uralkodtak ugyanolyan viszonyok a Magyar Népköztársaságban. Volt például '68-ban egy gazdasági reformkísérlet, és nyugati kölcsönök árán ugyan, de biztosított volt egy olyan keretek közé szorított, viszonylagos jólét is, amiről Ceaușescu Romániájában vagy Honecker NDK-jában csak álmodhattak az emberek. A kétpólusú világ ütközőzónájában létre hozott, emberarcú szocializmust nincs értelme elvitatni Kádártól – de persze nem is szabad kizárólag a Kádár-nosztalgia és a retró életérzés SZTK-szemüvegén keresztül nézni. Ebből a szempontból szerintem egy enyhén részre hajló Kádár-doku is jobb, mintha semmilyen dokumentumfilm nem készült volna Kádárról.